Major Payne megmondja 22

Segesd szívében a postaépület szomszédságában van az Árpád-házi Szent Margit Múzeum és Könyvtár, amelyet a millennium évében, a megyei ünnepségsorozat záró rendezvényeként, 2001. augusztus 20-án adták át. Segesd gazdag történelmi emlékekben, az ásatások feltárták az ispánsági központ csaknem egészét, s jelentős leletekre bukkantak. A múzeum gondolata már a nyolcvanas években felvetődött, de a pazar leletanyag bemutatására csak a század utolsó éveiben nyílt lehetőség pályázatból és támogatók révén. A múzeum a XIX. századi uradalmi malomépületben kapott helyet, amely műemlék épületi védettséget kapott. A háromszintes épületben - csaknem kilencezer kötetes - könyvtár van, az emeleten pedig a kiállítások kaptak helyet, ahol az ásatási leleltek bemutatása mellett egy kovács- és fazekasműhely rekonstrukcióját is elkészítették a szakemberek. A legkülönlegesebb leletek a több mint száz darabból álló, XIV. századi kályha "szemek", amelyekből csaknem teljesen felállítható lenne egy eredeti méretű cserépkályha. Ezen kívül még számos érdekességet rejteget a Múzeum: csaknem háromszáz leletet állítottak ki, emellett a könyvtárban negyven plexi előlapú dobozban "kilóra mérhető", számolatlan ásatási leletet helyeztek el. A raktárban is több zsáknyi anyag van. A múzeum egyébként egy csaknem 150 négyzetméteres teremben kapott helyet, ez szabadon körbejárható, de érdemes lemenni a földszinti könyvtárba is, hiszen itt is vannak leletek.

Major Payne megmondja 22 elérhetősége

Adatok:

Cím: Segesd, 7562

Major Payne megmondja 22 értékelései

Te milyennek látod ezt a(z) (Major Payne megmondja 22) múzeumot? Értékeld:

"narrow"

Bejelentkezés az oldalra


Gear.svg