Bányászati Kiállítóhely, Bányamúzeum, Salgótarján

.

A MÚZEUM HELYSZÍNE ÉS ALAPÍTÁSA Az egykori salgótarjáni bányakolónia területén, a Veremoldal keleti szélén található Európa második, hazánk első, természetes, földalatti szénbányászati múzeuma. A BÁNYAMÚZEUM, mint a nógrádi szénmedence múltját, műszaki emlékeit, a szénbányászat 19-20. századi technológiáját gyűjtő, őrző és bemutató intézmény, a város szívében található József lejtős akna eredeti, épségben lévő vágatrendszerében alakult ki. A lejtős akna a hajdani József akna (1879-1905) és Károly akna (1889-1914) visszahagyott kis pillérrészek, vetőközök alsó padját művelte 1937-1951 között. Költséges meddővágatokat hajtott, régi fejtési területeket harántolt, sok vizet emelt. Egyike volt a legdrágább, vízveszélyes üzemeknek, ám szenének jó minősége indokolta üzemben tartását. Végtelenkötelű szállítás húzta ki a szénnel rakott csilléket a salgótarján-zagyvapálfalvai keskenynyomtávú iparvasút szintjére, s innen villamos mozdonyok vitték a baglyasaljai rakodóra. Napi termelése 20 vagon „karós szén" (az alsópadi félterméket a bányászok karóval jelölték meg) volt, s az üveggyár generátorában használták fel. A József lejtős akna fennállásának 14 éve alatt, 776 000 tonna szenet termelt. Az 1951-es felhagyás után a még épségben megmaradt felsőbb szinti vágatok a központi bányamentő állomás gyakorló tárnájaként működött, fenntartott és szellőztetett bányatérségként. Az 1962-től meginduló munkálatok során, a vágatok egy részét múzeumi bemutatás céljára alakították át oly módon, hogy megőrizzék annak bánya jellegét. 1965. április 30.-án nyitották meg hazánk első, földalatti bányászati múzeumát, melyet 1980-ban ipari műemlékké nyilvánítottak. A múzeum látogatója bányatérségekben jár, amelyet számára alakítottak, bővítettek ki. Láthatja a vágathajtást, nyomon követheti a fejtési-jövesztési munkát, a csákánnyal való jövesztést, a fúró-robbantó, majd a fejtőkalapácsos munkán keresztül a maróhengeres frontfejtésig. Ugyancsak megtekintheti a rakodó és szállító munka változatainak fejlődését. A Nógrádi Szénbányák 1992-ben felszámolás alá került, majd 1993. április 1.-én, a Nógrád Megyei Önkormányzat átvette a Salgótarjáni Bányamúzeumot, és a Nógrádi Történeti Múzeum kezelésébe adta. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Alfa-programja, és a Nógrád Megyei Önkormányzat támogatásával, 2005. február 24.-én nyitották meg a felújított, új állandó föld alatti kiállítást azzal a céllal, hogy korszerű, élményt adó módon juttassa ismeretekhez, a bányamúzeum látogatóit. BÁNYÁSZMÚLT A FÖLD ALATT A József lejtős akna bejárata előtt egy tágas, parkosított téren, a bányamunka során munkájuknak áldozatul esett, 827 név szerint ismert bányász emlékműve – Erdei Sándor szobrászművész alkotása – fogadja a látogatókat. Ugyancsak a parkban áll id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész 1952-ben készült „Vájár" szobra. A bányabejárat felé haladva, jobb oldalon ácsolt „Klopacska" (lármafa) messze hangzó hangjával évtizedeken át, jelezte a föld alatti munka kezdetét és végét, a hirtelen támadt bányavészt. A mellette álló harangláb a székvölgyi Lajos tárói telepről került a múzeum udvarára. A kis harang a 19. század végétől jelezte a munkaidőt, bányabeli balesetet, s ez volt a szerencsétlenül járt bányászok lélekharangja is. A bányamúzeum terméskövekből épített bejárata megőrizte a József lejtős akna eredeti portálját. A vasrácsos díszkapun belépve a mintegy 290 méter hosszú, föld alatti vágat-rendszerbe jutunk. A régi lejtős akna első 50 métere táró kialakítású, alagútszerű, beton idomkővel biztosított vágatszakasz, kiépített, 690 mm-es bányavasúttal. Az 1,9 méter magas légvágati elágazónál, 6 db 2500-as TH-köríves biztosítás látható. A szintes szakaszból balra fordulva, egy légajtón át, jutunk az egyik biztosítás nélküli, homokkőben kialakított összekötő vágatba. A légvágati összekötő folytatásában beépített földalatti Prohodka csőventillátor és 2 db 300-as légvezető vascső található. Jobbra nyílik az ereszkével párhuzamos, szintes légvágat. Egy 5 méter hosszú, homokkőben kézi erővel, csákány­munkával kifaragott szakaszon haladunk át a légvágatba, amely 250/220-as fa biztosítású és 22 m után vakaknában végződik. Az itt található, biztosítás nélkül kialakított, 3 méter hosszú lóistállóban egy almázott szürke színű, Deres nevű tárnaló, mellette a vékonytelepi fejtésből facsillében szenet szállító, eredeti szerszámmal felszerelt, sötét pej, Szellő nevű tárnaló látható. A lóistálló jászola felett kihúzó légakna van. Jobbra a bányamentők hajdani gyakorló kamrája tekinthető meg. A facsille mögött a régmúlt idők bányászatát, egy keményfa ácsolatú, német típusú ajtókötéses biztosítású 1,9 méter magas szakasz után egy vékonytelepi, 0,6 méter magas és 2 méter széles fejtési munkahely rekonstrukcióját mutatjuk be. A fejtésben egy fekvő és egy térdelve lapátoló bányászbábu látható, puhafa, lengyel kötésű ácsolat alatt. A kezdetleges kézi fúró-, jövesztő-, rakodó- és lóval történő szállítótechnológiát a magas fokú gépesítés váltotta fel a szénmedencénkben is. Visszatérve az összekötő vágatba, egy légajtós gáton áthaladva a 15 méter hosszú, frontfejtés légvágati ereszkéjébe jutunk. Utunkat 5 méter hosszú német ajtókötéses fabiztosítás, 10 pár Moll- vasbetoníves 200/200-as biztosítás és 3 db 3000-es engedékeny, acél TH-köríves biztosítás mellett tesszük meg. Az ereszkében látható egy emberi erővel működtetett kézi ventillátor. Egy 3 méter magas légvágati kereszteződésben, lépcsőn jutunk le a 32 méter hosszú, egyedi támos frontfejtéshez. A jövesztésben és ezzel együtt a bányaművelési rendszerben átütő átalakulás lehetőségét a tömegtermelő munkahelyek korszerű biztosítása teremtette meg. 1960-ig a kamra-pillér fejtés, valamint a rövid homlokú pásztafejtés (nógrádi típusú fejtés) volt elterjedve a szénmedencénkben. Ez a fejtésmód dekoncentráltsága és magas fejtési vesztesége miatt gazdaságtalan, költség és biztonság tekintetében kedvezőtlen volt. A biztosítási technika korszerűsítése, az acéltámos biztosítás, majd az önjáró biztosítási rendszerek elterjedésével kizárólagos fejtési rendszerré a frontfejtéses művelés vált, amely a jövesztés, szállítás, szellőztetés és a bányamunkások egészségvédelme szempontjából a legkorszerűbb művelés megvalósítását tette lehetővé. Hungária és Schwarz-típusú acéltámokkal biztosított, hazafelé haladó frontfejtést láthatunk. A szénmedencében 1959-től terjedtek el az acéltámok és acél süveggerendák használata. Ezzel lehetővé vált a támmentes frontfejtési homlok kiképzése. Látható a HRV rablóvitla, 30 sor egyedi súrlódásos acéltám biztosítás, kiépített KSZP-1-es, E profilú, láncos vonszoló, hajtóművel és motorral. A szénbányászatban ugrásszerű fejlődést jelentett a láncos vonszolók és a hevederes szállítószalagok alkalmazása. A jövesztés gépesítése során 1963-tól használták a szénmedencében a marótárcsás jövesztő gépeket, itt egy lengyel gyártmányú, rögzített tárcsás KWB-3D típusú maróhengeres fejtőgép látható munka közben. A leadóállomás alatt „B"-típusú, szállító vágati láncos vonszoló részlet látható, jelezve, hogy a jövesztett szén miképpen kerül tovább elszállításra. A frontfejtés végén 2 db Gullick-típusú, önjáró, hidraulikus pajzsos biztosítást kezel a vájárbábu. További két bányászbábu a frontfejtésben dolgozik. Balra fordulva, egy német ajtókötéses fabiztosítású, 6 méter hosszú és 2,8 méter széles és 2 méter magas elővájási munkahelyre érkezünk. Itt az 1960-ig majdnem kizárólagos fúró-robbantó munkát imitálunk, egy 110 V-os, villamos meghajtású, Böller-típusú, kétkaros fúrógéppel dolgozó vájárbábuval. Ugyancsak itt látható a Hidasi-féle rakodógép, vascsille és az 1950-es években, a földalatti munkahelyen dolgozó bányásznő bábu. Az LCSV 300-as csőventillátor mellett egy lengyel típusú faácsolattal biztosított, 6 méter hosszú, 200/200 cm-es méretszelvényű kamrafejtésbe jutunk. A kamrafejtésben egy vájárbábu a sűrített levegővel működtetett fejtőkalapáccsal dolgozik. Látható még a szénmedencében közkedvelt Kóta-féle kisrakodó gép, egyláncos vonszoló, vascsille, valamint egy friss levegőt biztosító, SZVM 600-as csőventillátor. A fejtési vágat vége máglyabiztosítással (szekrényácsolattal) lett lezárva. Fejünk felett 25 méter magasságba a külszínig vezet a szellőzőnyílás. Visszafordulva, egy kerülővágaton - melyben kiépített facsorga található - jutunk a szállítóvágatba, azaz a szén kiszállítása céljából használt vágatba, melynek hossza 25 méter, és közepén kiépített 690 mm-es bányavasút húzódik. A vágat bal oldalán téglából kiépített csorga, vízelvezető kis árok gyűjti össze a bányabeli szivárgó és csöpögő vizet, igazi bányabeli környezetet nyújtva a látogatóknak. A német ajtókötésű fa ácsolattal biztosított szállítóvágat szélessége 3 méter, magassága 2,2 méter. A jobb oldalon, vaslétrán juthatunk fel a vakaknába majd a régi, vékonytelepi fejtési munkahelyre. Tovább haladva, jobb oldalon kialakított emlékhely fülkéhez jutunk. Az 1986-ban felavatott márvány emléktábla felirata emlékezteti a látogatót a bányamunka örök veszélyeire és állít emléket az elhunyt bányászoknak. Majd innen, a 6 méter hosszú, 3,5 méter széles és 2,2 méter magas ereszke aljhoz (szállítóvágat kereszteződés) jutunk. Az újonnan kialakított zsomp, a szivattyúkamra a Ganz-típusú, két lépcsős elektromos szivattyúval, szerszámosláda és az azon pihenő, szalonnázó szivattyúkezelő bányász bábu, a fa csorgában csörgedező és a József lejtős akna betömedékelt szakaszán eltűnő erecske igazi bányabeli hangulatot teremt. A csillefordító lemez után délnek fordulva, emelkedő, 24 méter hosszú, trapéz szelvényű, német ajtókötéses fa ácsolattal biztosított ereszkén jutunk fel a lejtősakna ereszke tetőjére. Középen 30 méter hosszú, 690 mm-es bányavasút húzódik. Középtájon kalitkával erősített, lezárt gurító vágat tűnik elő. Az ereszke tető 5 méter hosszú, 4 méter széles és 2,6 méter magas területén 6 db 3500-as TH-köríves biztosítás látható a bal oldali fülkében. A kézi hajtású vitla (csörlő) mellett egy elektromos hajtású, dobos vitla (Siemens) látható a vitlakezelő bányászbábuval. Innen ismét a lejtős akna tárórészébe, majd rövid gyaloglás után ismét a napvilágra jutunk. A földalatti állandó kiállítás szakmai tervezői és kivitelezői: Kolláth Zoltán bányamérnök, (Theta-JK Kft), Czakó Rita, Egressy Zsolt, Oláh Mátyás László és Takács Máté szobrászművészek, Gulyásné Fancsik Erika restaurátor, valamint a Nógrádi Történeti Múzeum munkatársai. Elhaladva a bemutató jelleggel készített Szent Borbála táró portáléja előtt, a parkban lepihenve, a múzeumlátogatók átérezhetik a bányász mesterség veszélyes, embert próbáló nehéz fizikai, de mégis szép munkáját. Dr. Szvircsek Ferenc